A tökéletes választott 1.

A domb tetején kialakított kilátóból nézek le az alattam elterülő tájra és a távolban hullámzó tengerre. Gondolataim kavarognak. Soha nem hittem volna, hogy egyszer eljutok idáig: hogy egy férjre vágyjak. Hálával gondolok Luc-ra, a bátyámra, aki soha nem próbált házasságra kényszeríteni. Meg volt engedve, hogy a saját utam járjam, és az én utam elkerülte a báltermeket, a szalonokat, és a hasonló társasági eseményeket, ahol az eladósorban lévő lányok általában megtalálták a párjukat. Nem tanultam meg, hogyan kell férjet fogni, mivel ezt magamhoz méltatlan foglalatosságnak találtam – intellektusom ennél magasabb rendű kihívásokra vágyott...

Emlékszem rá, milyen arrogáns voltam a múltban, és mennyire nem voltam hajlandó elsajátítani a férjfogás csínját-bínját, amitől felfordult a gyomrom – milyen bosszantó, hogy nem láttam előre a jelenlegi állapotomat. A kegyetlen igazság az, hogy habár képes vagyok Horatiust és Vergiliust könyv nélkül idézni, ám arról fogalmam sincs hogyan kell férjet találni. Nem is beszélve arról, hogy a megfelelő személyt. A születésem, a családom helyzete és kapcsolatai, valamint a hozományom okán nem lett volna nehéz feladat szert tenni egy házastársra, még úgy sem, hogy már huszonnégy éves vagyok. Ám nem vagyok annyira ostoba, hogy úgy véljem bármely úriember megfelelne. Ha figyelembe vesszük a személyiségem, a temperamentumom, makacs függetlenségem elengedhetetlen, hogy kellő bölcsességgel válasszak.

Szemeim újra a távolban lévő tengerre tévedtek, a hullámokon játszadozó napfényre, amely folyton változott. Akárcsak én az utóbbi években. Ez egyáltalán nem volt jellemző rám, teljesen ellentétes volt a jellememmel – mindig is határozott voltam, soha nem voltam gyenge, vagy félénk – a mostani határozatlanságom ezért rendkívül bosszant. Határozott célra és tervre van szükségem. Az érzelmeim azonban – énemnek az a része, amely eddig nem nagyon befolyásolt – ennél sokkal bizonytalanabbak voltak. Sokkal kevésbé lelkesen vetettem bele magam ebbe a tervbe, mint bármibe azelőtt. Egytől egyig újra számba vettem magamban az érveket: nem találtam újabb szempontot, amit meg kellett volna vizsgálnom. Ma azért sétáltam ide, mert elhatároztam, hogy ezt a néhány órát a többi vendég érkezése előtt, és mielőtt az ünnepség elkezdődne, kihasználom arra, hogy egy tervet szőjek.

Összeszorított ajakkal és a szemem hunyorítva nézek a távolba, tudatában annak, hogy a lelkem mélyén egyre erősebb az ellenállás, és az eltántoríthat a célomtól – ez az érzés egyre erősödött, és annyira ösztönös, magával ragadó volt, hogy nagy erőfeszítésébe került a leküzdése... Ám eldöntöttem, hogy nem megyek el innen anélkül, hogy erős fogadalmat tennék.

Megragadtam a kilátó korlátját, felszegtem az állam, és határozottan kijelentettem:

 – Minden alkalmat meg fogok ragadni, ami ezen az ünnepségen adódik, hogy mindent megtanuljak, és képes legyek egyszer és mindenkorra megállapodni. Bárki jelenlévővel, aki a megfelelő korban van, és a helyzete is elfogadható, esküszöm, hogy komolyan fontolóra veszem a kapcsolatot. – Így! Na végre!

–Nos, ez biztató, mondhatom. Habár mégis mihez kell megfelelő korban és helyzetben lenni?

A lélegzetem is elakadt, ahogy sarkon fordultam. Egy pillanatig képtelen voltam gondolkodni. Nem az ijedtség miatt – annak ellenére, hogy a férfi az árnyékban állt, és mögötte vakító volt a napfény, felismertem a hangját és azonnal tudtam, kihez tartoznak a széles vállak, amelyek elállták a fényt a bejáratnál.

De hát mi az ördögöt keres éppen ő itt?

A férfi rám szegezte a tekintetét – a nyugtalanítóan éles kék szempár túl fürkésző volt ahhoz, hogy tapintatos legyen.

–No és mivel kapcsolatban nem jutott még döntésre? Általában ez nem egészen két másodpercbe telik önnek. Mit forgat a fejében?

–A fejemben?

–Minden szavát hallottam, emlékszik? Valamit mondott a tapasztalatok szerzéséről, döntések meghozatalától, hogy számításba vesz mindenkit, aki megfelelő. Megfelelő mire?

Zavaromban csak pislogni tudtam. Majd az arcára néztem.

 –Csak... egy érdekes dolog. Valami, amin töprengtem.

–Mi az a valami?

Egy pillanatnyi szünet után válaszoltam: – Semmi köze hozzá.

–Vagyis nem akarja elmondani nekem.

Lehajtott fejjel válasz nélkül elsuhantam mellette és sietve igyekeztem vissza az ösvényen lefelé a Willson Hall-ba. Szinte menekültem minél gyorsabban el a közelségéből. Vissza a biztonságos társaságba. Gyerekkorom óta ismertem Stanley McGregor-t. Szüleié voltak a szomszédos birtokok. Mióta kamaszkorba léptünk akárhányszor csak családjaink révén találkoztunk annyiszor csak vitatkoztunk, ingereltük, bosszantottuk egymást. Mindketten makacs, akaratos lények vagyunk, akik élvezik a szópárbaj csörtéit. Egyszerre élvezzük a másik társaságát miközben a pokolba kívánjuk. Stanley magas széles vállú izmos testű férfi. Szőke haj és kék szemek. Mindezt egy ragadozó mozgásával és erejével. Eddig pont ezért tartottam tőle. Mert ragadozó. Szereti becserkészni a zsákmányt, szeret birtokolni és zsarnokoskodni. Egyszerre vonzott magához delejes erővel és riasztott messzire.

Mégis mindent tekintetbe véve, úgy mint társadalmi helyzet, vagyon, jellem, intelligencia, stb. igen előkelő helyet foglalt el képzeletbeli listámon.

Lihegve, kifulladva értem vissza Willson Hall-ba. Nem is vettem eddig észre, hogy szinte futva tettem az utat a kilátótól idáig. Lépteim lelassítva sétáltam fel a nagy szalon kertre néző teraszának lépcsőin. Vettem néhány mély lélegzetet mielőtt beléptem volna a szalon kitárt dupla szárnyú ajtaján. A társaság már gyülekezett a délutáni teára, szétszóródva kis csoportokban csevegtek a teremben. Leültem az egyik pamlagra és lopva számba vettem a lehetséges jelölteket. Kizárásos alapon végül mindössze három név maradt a listámon. Stanley McGregor, James Maxwell és Charlie Foster. A népes számú vendégseregből, akiket Lady Abigail és Lord Marvin meghívtak a Willson Hall-ba mindössze három szóba jöhető férfi akadt. Akkor hát ebből kell választanom. Elhatároztam hogy megfigyelem, később pedig diszkréten kifaggatom őket az engem érdeklő dolgokról.

Az este közeledtével kezdetét vette a mulatság. Valaki keringőt játszott a zongorán, de még csak néhány pár táncolt. A többség csoportokba verődve beszélgetet. Sikerült James Maxwell és Charlie Foster társaságához csatlakoznom. Vidám fecsegés folyt lovakról, vadászatról és a hamarosan kezdődő Londoni báli szezonról. Nem túlzottan kötött le a társalgás. Gondolataim azon jártak, hogy tudnám James-t vagy Charlie-t elvonni a társaságtól is kisétálni vele a teraszra. Végül kimentettem magam és egyedül léptem ki a hatalmas teraszra. A korláthoz sétáltam és élveztem a hűs esti szellőt. A fülledt terem után felüdítő volt a balzsamos levegő. Egy árnyék vetült mellém. Felnéztem és láttam, hogy Stanley áll mögöttem.

–Mit forgat a fejében? – szegezte nekem megint a kérdést.

-Tanulni szeretnék….a férfiakról. – mondtam óvatosan.

–Ezt forgatja a fejében, hogy mindent megtudjon a férfiakról?

– Mindazokat a dolgokat meg akarom tanulni, amikre eddig nem volt alkalmam.

–Miféle dolgokat?

Megfordultam és hátamat a korlátnak vetettem. Felnéztem rá.

– Nos, minden olyan dolgot, amit eddig még nem tapasztaltam meg. – Az izgalmakat, a borzongást. Mindent, amit a férfiak nyújtani tudnak számomra, és amik iránt eddig nem érdeklődtem.

–Azt hiszem, jobb, ha ezt megbeszéljük, s tisztázzuk a helyzetet. – mondta halkan. – Pontosan mit szeretne megtanulni?

– Szeretném megismerni a testi vonatkozásokat. Mi az, amiről a szolgálók pletykálnak a hátsó lépcsőkön az udvarlóikkal kapcsolatban? Mi az, amit a nők – és különösen a hölgyek – kapnak ezeken a találkozókon, ami arra készteti őket, hogy beadják a derekukat, és ami még legfontosabb, hogy feleségül menjenek valakihez?

– És meddig... akar elmenni az ismeretek kitágításában? – Stanley hangja rekedt volt, éreztem a hangján hogy elfojtja a fellobbanó indulatait.

–Nem tudom. – feleltem.

– Jól van. Mivel nem tudja – nem is tudhatja – milyen akadályok tornyosulnak egy úton, amelyen még soha nem ment végig és ha valóban komolyan gondolja, hogy tudni szeretné –kisebb lépésekkel is haladhatunk. –És megállhat bármelyik szakasznál, ha úgy gondolja.

– Egy alkalommal csak egy lépést teszünk meg? – kérdeztem óvatosan.

Stanley bólintott.

–És ha azt mondom, álljon meg...  – De mi van akkor, ha nem tudok megszólalni?

– Minden szakasz előtt a beleegyezését fogom kérni, és meggyőződöm róla, hogy érti, mit szeretnék, és beleegyezik. – mondta higgadtan.

– Megvárja a válaszomat?

–Az értelmes, átgondolt és határozott válaszát.

–Megígéri...?

–Becsületszavamra.

– Rendben. – feleltem.

Csend következett. A szívem hevesen dobogott, a pillanat szinte örökkévalóságnak tűnt. Stanley szemei rám szegeződtek, majd megmozdult, és szorosan mellém lépett, lassan lehajtotta a fejét. Az egyik keze felemelkedett, hogy megérintse az arcom. Hosszú ujjai előbb cirógattak, majd rásimultak az arcomra, az államra, szinte körülfogva azt. Hogy erős és forró ajkai kényelmesen rásimuljanak az enyémre. Lehunytam a szemem és a lélegzetem is elakadt. A testem felébredt, ahogy felfedeztem az érzéki örömöt. Eddig semmi hasonlót sem érzetem. Kívántam ezt a legelső csókot. Eddig egyetlen férfi sem mert ilyen közel lépni hozzám és mindezt megengedni magának. Ha megtették volna, pofon vágtam volna őket. Stanley ajkai mozogtak az enyéimen, forrón, rugalmasan és kutatóan. Az ujjaim a mögöttem lévő korlátba kapaszkodtak. Minden más érzékszervem eltompult és a végén már csak a Stanley ajkainak gyengéd, andalító nyomását éreztem, csak ezzel törődöttem. Az ajkaim lüktettek. A fejem szédült. Szinte megfeledkezetem arról, hogy levegőt vegyek és még ez sem zavart. Viszonoztam a csókját, habozva, nem tudva, hogyan kell...

Stanley még közelebb húzódott hozzám. A körém fonódó karok még szorosabbra záródtak, az ajkamra tapadó ajkak nyomása fokozódott. Szétnyitottam az ajkaimat, mivel úgy érzékeltem, hogy Stanley ezt akarja tőlem. Ekkor ő becsúsztatta a nyelvét – térdeim megremegtek. Úgy tűnt, ő jól tudja ezt – hogy honnan, arról fogalmam sem volt, de a simogató kezek egyre lassabban és lassabban mozogtak, amíg csak minden érintése szinte bágyadtnak tűnt. Végül elengedett s karját nyújtva egyetlen szó nélkül visszakísért a terembe.